Dr. Jánvári Kristóf 2006-ban szerezte általános orvosi diplomáját a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán. 2013-ban szakvizsgázott ortopédia-traumatológia szakból.
Közel tizenhét évet töltött az állami finanszírozású egészségügyben. Először a Szegedi Tudományegyetem Klinikáin, majd a szolnoki Hetényi Géza Kórházban, végül 13,5 éven keresztül a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Mozgásszervi Sebészeti Centrum Traumatológia, majd később Ortopédia osztályán szerzett szakmai tapasztalatot.
2023 február óta kizárólag a magánellátásban várja betegeit, mind járóbeteg, mind műtéti kezelés céljából.
Műtéti tevékenysége a teljesség igénye nélkül kiterjed a térd- és csípőízületi protézis műtétek, váll- és térdízületi arthroscopia (tükrözés), gyakoribb kéz- és előláb műtétek végzésére. A vállízület betegségeinek diagnosztizálása és kezelése különösen közel áll hozzá, ezért ezen a területen az utóbbi években az átlagosnál nagyobb tapasztalatra tett szert. A félreértések elkerülése végett azonban fontos megjegyezni, hogy vállprotézis beültetéssel, valamint válltáji törések műtéti kezelésével nem foglalkozik!
Az egyes kórképek konzervatív kezelése szintén része a munkájának. Ez magában foglalja többek között a megfelelő fizioterápiás kezelések elrendelését, kontrollálását, valamint helyi injekciós kezelések végzését is (szteroidos és hialuronsavas injekciós kezelések is). Szintén foglalkozik csecsemők csípőficam szűrésével, az ultrahangos szűréshez licensz vizsgával rendelkezik.
- Első vizsgálat
- 25.000 Ft
- Kontroll vizsgálat (3 hónapon belül)
- 19.000 Ft
- Ízületbe adott injekció
- 16.000 Ft