Online Időpontfoglalás

A PITVARFIBRILLÁCIÓTÓL A STROKE-IG

A szív-érrendszeri betegségekre mindig nagy figyelmet kell szentelnünk, hiszen ezeket a problémákat nem szabad félvállról venni.

A következőkben azonban arra szeretnénk rávilágítani, hogy a pitvarfibrillációnak milyen fontos szerepe is van a nem vérzéses stroke kialakulásában.

  • A pitvarfibrilláció az egyik leggyakoribb ritmuszavar, amelynek előfordulása nő az életkorral. Ezen ritmuszavar klinikai jelentőségét az adja, hogy kiemelt szerepet játszik az ischaemias stroke, azaz a nem vérzéses eredetű szélütés kialakulásában.
  • E ritmuszavar fennállása esetén a szív pitvarainak harmonikus összehúzódása nem következik be, ezért itt a vér lassú áramlása miatti pangása következtében vérrögök képződhetnek. A különböző méretű vérrögök elszabadulva az agy ereiben vagy például a végtagok ereiben elakadva, az adott terület vérellátási zavarához vezetnek, ami az agyban súlyos neurológiai tüneteket okozhat.

A stroke előfordulása a két nemben egyforma, a koszorúérbetegség és az összes daganatos betegség után pedig a harmadik leggyakoribb halálok, ezért kiemelten fontos odafigyelni rá!

Amennyiben bővebben érdeklődik a téma iránt, netán további információra lenne szüksége a betegséggel kapcsolatban, annak kivizsgálásáról, valamint kezeléséről, keresse bizalommal a LIFE Centrum kiváló kardiológus szakembereit.