MOBIL EMLŐSZŰRÉS
A LIFE Egészségcentrum munkatársai a MammAlba Kft-n keresztül 2006 óta végeznek mobil emlőszűrést Fejér megye, 2007 óta pedig Komárom-Esztergom megye területén – az ÁNTSZ Nemzeti Népegészségügyi Programján belül, a Nemzeti Rákellenes Programban.
A mobil szűrőállomás által végzett tevékenységet az Önkormányzatok, a Népegészségügyi Programot szervező illetékes Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya és az érintett hölgy lakosság is szívesen fogadta, hiszen a betegség megelőzése, korai felismerése, szűrése mindannyiunk közös érdeke.
A szervezett szűrés keretein belül a 45-65 év közötti hölgyek a lakóhelyükön kereshetik fel a szűrőkamiont. Ezzel jelentős időt és pénzt takaríthatnak meg, hiszen nem kell elutazniuk a lakhelyükhöz kijelölt kórházi szűrőcentrumba.
Az eddigi tapasztalatok és adatok egyértelműen bizonyítják, a helyben végzett mobil emlőszűrés megjelenési arányai jóval magasabbak a hagyományos módon végzett szűrések arányainál.
A MammAlba Kft. célkitűzése és egyben hivatása, hogy gyors, rugalmas, színvonalas szolgáltatást nyújtva továbbra is az adott településeken helyben végezze szűrőtevékenységét.
MOBIL EMLŐSZŰRÉS MENETE
A Népegészségügyi Program keretében történő szűrés időpontja előtt másfél-két héttel településén felhívást (plakátot, helyi sajtóhirdetést, képújság hirdetést) tesz közzé az Önkormányzat. A cél az, hogy a 45 és 65 év közötti korosztály figyelmét felhívja a megelőzés fontosságára, és a helyben történő mammográfiás vizsgálat pontos helyszínére, időpontjára.
Ezzel egy időben névre szóló behívókat postázunk. A behívók tartalmaznak egy rövid tájékoztatást a mammográfiáról valamint a szűrés pontos helyszínét és időpontját. Külön felhívjuk a figyelmet arra, hogy a szervezett szűrés ingyenes. Igyekszünk alkalmazkodni az érintett korosztály időbeosztásához, így lehetőség van a behívóban szereplő időpont változtatására. Ehhez nem kell mást tennie, mint felhívni kolléganőnket a +36 20/456-4256 telefonszámon.
A kamionon a kolléganő elkéri behívóját, valamint TAJ kártyáját. Amennyiben korábban járt mammográfiás vizsgálaton, és a röntgenfilmeket megkapta, úgy a pontos diagnózis felállításához azt is át kell adnia. Rövid adategyeztetés után a következő alapkérdéseket kell megválaszolnia:
- Járt-e korábban mammográfiás vizsgálaton?
- Volt-e emlőtumor a családban?
- Szed-e valamilyen hormontartalmú készítményt?
- Van-e panasza jelenleg?
Az adatait és a kérdésekre adott válaszait az adminisztrátorunk feljegyzi . A kolléganő ezek után átad Önnek egy igazolást arról, hogy megjelent az ÁNTSZ által szervezett emlőszűrésen.
Következő lépésben a röntgen asszisztens behívja Önt a vizsgáló helyiségbe, ahol természetesen, bármilyen szűréssel kapcsolatos kérdést feltehet. Miután levetkőzött és felkészült a vizsgálatra, az asszisztensnő elmagyarázza a mammográfia folyamatát. Eközben elvégzi a mellek fizikális vizsgálatát is.
Ezután mindkét mellről külön-külön felvételeket készít. Ehhez az emlőt két speciális lemez közé kell helyeznie. A helyes tartást kolléganőnk segít felvenni. A vizsgálat néhány percig tart, de az emlő összenyomása a két lemez között csak néhány másodpercet vesz igénybe. Ez az eljárás nem ártalmas, nem okoz károsodást az emlőben. Amíg felöltözik, az asszisztens előhívja a filmeket. Amennyiben a felvétel megfelelő (pl.: nem mozdult el a röntgen alatt), úgy végzett a szűréssel.
A filmeket a nap végén székesfehérvári szakrendelőnkbe visszük, ahol a protokoll szerint két radiológus orvos egymástól függetlenül leolvassa őket. Amennyiben Önnek további vizsgálatokra van szüksége, úgy két héten belül felvesszük Önnel a kapcsolatot. Természetesen az igazoláson megadott telefonszámon Ön is érdeklődhet leletei felől.