Online Időpontfoglalás

Dr. Hardi Róbert

Gasztroenterológus szakorvos

A Semmelweis Orvostudományi Egyetemen végzett summa cum laude minősítéssel. Ezt követően négy éven át végzett kutatómunkát, majd belgyógyászati, később onkológiai és gasztroenterológiai szakképzésben vett részt Budapesten, a németországi Hannoveri Orvosi Egyetemen, a University of New Mexicón és a Cornell University Medical College-ban. 1984-ben Washingtonba költözött, ahol 2025-ig magánpraxisban dolgozott gasztroenterológusként.

Több mint 40 év hazai és nemzetközi szakmai tapasztalattal rendelkezik. Szakmai hitvallása szerint minden eset egyedi megközelítést igényel. Fontosnak tartja, hogy ami orvosi szemmel hétköznapinak tűnhet, az a páciens számára akár létkérdés is lehet, ezért minden betegéhez ennek megfelelő figyelemmel fordul. Arra törekszik, hogy a szakmai zsargont kerülve, érthetően és világosan tájékoztassa pácienseit, és azokra a kérdésekre is választ adjon, amelyeket esetleg nem fogalmaztak meg.

Ugyanezt a szemléletet követi az endoszkópos beavatkozások során is. Bár több tízezer elvégzett vizsgálat után ezek számára rutinszerűnek tűnhetnek, tisztában van azzal, hogy a páciens számára korántsem azok. Ezért minden alkalommal részletesen ismerteti, mi és hogyan fog történni, a vizsgálatot követően pedig világosan elmagyarázza az eredményeket és a további diagnosztikai lehetőségeket.


Kiemelt területek
  • Kolonoszkópia (vastagbéltükrözés)
  • Polipeltávolítás
  • Gasztroszkópia (gyomortükrözés)
  • Gyulladásos bélbetegségek
  • Hasi fájdalmak
  • Gyomorégés
  • Savas visszafolyás
  • Májbetegségek
  • Indokolatlan fogyás

Dr. Hardi Róbert

Gasztroenterológus szakorvos

Rendelési idő:
Szerda
10:00 - 16:00
Időpontfoglalás

Online időpontfoglalás


Telefonos időpontfoglalás

+36 20 561 6501

Időpontfoglalás