MILYEN GYAKRAN AJÁNLOTT AZ UROLÓGIAI VIZSGÁLAT?

A férfiaknak a herék vizsgálata, a prosztataszűrés ugyanolyan hangsúlyos, mint a nők esetében az éves nőgyógyászati szűrővizsgálat!

Családalapítás előtt egyszer legalább, 40 éves kor felett pedig évente ajánlott felkeresni az urológus szakorvost prosztataszűrés céljából. Azonban ennél fiatalabb korban is javasolt a rendszeres szűrés, főképp, ha a családban adódott már ilyen jellegű megbetegedés.

A prosztatarák a második leggyakrabban előforduló rosszindulatú daganatos megbetegedés a világon, így Magyarországon is évente több ezer új beteget diagnosztizálnak. Fontos leszögezni, hogy időben felismerve jó hatékonysággal gyógyítható, ugyanakkor korai stádiumban még tünetmentes, éppen ezért érdemes rendszeresen eljárni szűrésre.

S, bár a férfiak tartózkodnak az urológiai vizsgálattól, az nem tart tovább 10 percnél és rendkívül megbízható eredményt ad.

Egészségcentrumunkban Dr.Csúsz Gábor, Dr. Rácz Lajos és Dr. Kovács László állnak Ügyfeleink szíves rendelkezésére, s nem csupán a férfiak fordulhatnak hozzájuk, hiszen foglalkoznak mindkét nemnél a vesékkel, a húgyutakkal, a húgyhólyaggal, és a nemi szervek húgyutakkal közös szakaszaival is, így már egyetlen vizsgálattal rengeteg kóros elváltozás kiszűrhető.