MI TÖRTÉNIK AZ EREKKEL MAGAS VÉRNYOMÁS FENNÁLLÁSA ESETÉN?

A magas vérnyomás, mint közismert népbetegség leggyakrabban tünet nélkül kezdődik, s akár több éven át is fennállhat csendes formában.

Azonban már tünetmentesen is megkezdi károsító hatását, melynek egyik fő célpontja az érrendszer, s különböző kórélettani és klinikai formákban jelentkezhet, mint például az érelmeszesedés, vagy az érfal beszakadása.

Nézzük, hogy mit is kell ezekről tudni:

  • Az érelmeszesedés a szervezetben gyakorlatilag bárhol jelentkezhet, de leggyakoribb előfordulási helyei a szívet ellátó koszorúerek, illetve az agyi-, nyaki- és alsó végtagi artériák. Az erek fala a meszesedés következtében veszít rugalmasságából, merevebbé válik, így a magas vérnyomás betegség is súlyosbodhat, amely pedig egyik fő tényezője magának az érelmeszesedés kialakulásának. Ezzel egy jól látható ördögi kör alakul ki, ami megfelelő kezelés nélkül súlyos szövődményekhez vezethet.
  • Az érfal beszakadása során az érfal legbelső rétegén szakadás keletkezik, melyen keresztül vér áramlik annak rétegei közé. Ezáltal tulajdonképpen két ércsatorna jön létre: az eredeti, és egy új, a beszakadás következtében kialakult úgynevezett „álcsatorna”. Az érfal beszakadása az artériák bármelyikén megjelenhet, de az aortán a leggyakoribb és a legveszélyesebb az előfordulása. Súlyos esetben a szakadás olyan mértékű lehet, hogy a vérzés az érfal rétegei közül a test üregeibe is betörhet, életveszélyes állapotot eredményezve.

Összességében elmondható, hogy a fent említett értörténések szorosan összefüggnek egymással, és a magasvérnyomás-betegséggel. Látva ezeket a súlyos, életveszélyes szövődményeket eredményező állapotokat, nem lehet eléggé hangsúlyozni a magasvérnyomás-betegség felismerésének és komplex kezelésének fontosságát.

Ha Ön észleli magán a kezdeti jeleket ne habozzon felkeresni Egészségközpontunkat, ahol kiváló kardiológus csapatunk, valamint Dr. Ménesi Rudolf érsebész áll rendelkezésére.